A magyar filmes finanszírozás kihívásai és lehetőségei
Nagy Ervin, a kultúráért felelős államtitkár, legutóbbi nyilatkozatában három kiemelt célt fogalmazott meg a magyar filmszakma politikai befolyás alóli felszabadításával kapcsolatban. Az elképzelések között szerepel a szakma elszámoltathatósága, a „bűnösök” felelősségre vonása, valamint a regionális filmalapok létrehozása, ami a budapesti központosítással szembeni lépésnek tekinthető. Azonban sokan kétségbe vonják ezeknek a terveinek megvalósíthatóságát, és ezt érdemes alaposabban elemezni, különösen a rendszerváltás éveihez képest.
Az új finanszírozási modellek, mint például a regionális filmalapok bevezetése, már léteznek olyan országokban, mint Franciaország, Németország, Lengyelország vagy Csehország, ahol a közönség elkötelezett a nemzeti filmek iránt. A magyar filmszakma viszont, a 70-es évek óta megmutatkozó elmaradottsága miatt, nem tudta kihasználni ezt a potenciális előnyt. A rendszerváltás óta pedig inkább tűzoltásra van szükség, holott a nézők és a filmalkotók közötti viszony javult az utóbbi években.
Nehéz követhető példákat említeni a lengyel és cseh filmes rendszerekből, mivel a szlovák rendszer ennél relevánsabb lehet. Szlovákiában a filmgyártás motorját képviselő szervezetek együttműködnek a helyi régiókkal, azonban nem állnak megfelelően elszeparált regionális állami intézmények, hanem logisztikai segítséget nyújtanak a filmproducerek számára.
A költségvetés felosztásának nehézségei miatt a párhuzamos kulturális intézmények felállítása a tízmilliós Magyarországon irreálisnak tűnik. Az állami költségvetésből származó források megosztása nem növeli a rendelkezésre álló összeget, és a szervezetek fenntartásának költségei csak tovább terhelik a rendszert.
A 2011-ben kialakított új finanszírozási szisztéma az ellenzéki kritikák ellenére is megmaradt, és a Széles vezérigazatú Andy Vajna vezetésével a filmköltségvetések átláthatósága jelentősen javult. Az időszak alatt a magyar filmipar jelentős forráshiányból került ki, de a fő kérdés továbbra is az, hogy ki kap lehetőséget a támogatásokból, és hogy elegendő forráshoz jut-e.
Az MNF alatt számos rendező, aki korábban kevésbé volt közeli viszonyban a kormányzati szervezetekkel, is lehetőséget kapott, illetve ismertté vált, hogy a hagyományos ideológiák elhagyták a művészeti érték melletti érvet. A filmszakmának újra kell gondolnia a forráspolitikáját és a kreatív szellemiségét, amely a jövő filmtermelésének alapját képezi.
Összefoglalva, a magyar filmszakma jövője már most is számos kihívással néz szembe. A jelenlegi politikai rendszerek és finanszírozási modellek alapos újragondolása és a regionális filmalapok bevezetésének következetes megvalósítása sürgető feladatok. A cél az, hogy a filmipar felszabaduljon a politikai befolyás alól, és igazán innovatív és a nemzetközi piacon is megálló alkotások születhessenek.
